A nagycsoportos óvodások szüleinek hamarosan el kell döntenie, hogy gyermeküket elengedjék-e az iskolába, vagy maradjon még egy évet az óvodában? Nehéz kérdés az iskolaérettség, de valójában könnyebb dönteni, mint gondolnánk. Mit gondol az iskolaérettségről a pszichológus?
Több szülő is kérdezte, hogy el merje-e engedni 6 éves gyermekét az iskolába, mert az óvónők és a társadalom szerint is nagyon kemény lesz, és jobb, ha inkább marad még az óvodában egy évet.
Én azt gondolom, hogy a normál fejlődésű, kiegyensúlyozott gyermekek számára nem kérdés, hogy 6 évesen iskolaérettek-e, megkezdhetik-e az iskolát. Bármilyen nehéz ma iskolásnak lenni, bármennyire is meg akarja óvni gyermekét a szülő a nehézségektől, azzal tesz neki jót, ha bízik benne, és el meri engedni.
Ha visszatartjuk az óvodában azokat a gyerekeket, akik már életkorilag, érzelmileg, kognitívan és magatartásukat tekintve is iskolaérettek, azzal többet ártunk mint használunk. Ezek a gyerekek ugyanis már unatkozhatnak az óvodában, és igénylik azt a fajta „leterheltséget”, amit az iskola nyújt számukra. Sokan már iskolakezdésre megtanulnak olvasni, és biztonsággal eligazodnak a számok világában is, vagyis kialakult náluk az iskolaérettség. Az iskolaérett gyermekek könnyen alkalmazkodnak az iskolai rendszerhez, és könnyedén megállják a helyüket!
Mitől lesz egy gyermek iskolaérett?
Egy szóval válaszolva: MAGÁTÓL. Az iskolaérettség kialakulása egy hosszú fejlődési folyamat eredménye. Normál esetben problémamentes a gyermek fejlődése.
Az iskolaérettség kialakulásának idejét (6 vagy 7 éves kor) befolyásolhatja a gyermek fejlődése. Vagyis az, hogy magzati élete, csecsemő- és kisgyermekkora hogyan telt, milyen hatások érték, milyen környezetben nőtt fel. A koraszülöttség, a születés közben vagy után kialakuló oxigénhiányos állapotok, vagy különböző öröklött jellemzők, betegségek például hozzájárulhatnak a tanulási nehézségek, figyelem- vagy magatartásproblémák kialakulásához.
A mai gyermekeknek a legnagyobb nehézséget az alkalmazkodás, a figyelemkoncentráció jelenti. Az iskolában az első naptól kezdve 45 perces órákat kell tudni végigülni, és követni a tanító utasításait. Sok helyen szerencsére alkalmazkodnak az óvodások igényeihez, de 1-2 héten belül fel kell tudni venni az iskola ritmusát, és teljesíteni kell.
Mi hátráltathatja a gyermek kognitív és érzelmi fejlődését?
Azok a gyerekek, akik már csecsemőkoruktól kezdve, napi több óra, tévét néznek, nehezebb helyzetben lesznek. Kognitív és motoros készségeik sem fejlődnek úgy, mint azon társaiké, akik sok időt töltöttek szabad levegőn, szabad játékkal, mesehallgatással.
A gyermek számára elengedhetetlenül fontos a mozgás. Nem vékonyka ceruzát és színezőt kell adni a 4 éves kezébe, hanem engedni kúszni, mászni, szaladgálni, bújócskázni, biciklizni, homokozni, tésztát gyúrni. A nagymozgások összerendezettsége nélkül hiába várjuk, hogy szépen írjon, rajzoljon a gyermek. Szókincsük akkor fejlődik a megfelelő mértékben, ha mindennap olvasunk nekik mesét. Szövegértésük akkor lesz életkoruknak megfelelő szinttű, ha a mese után beszélgetünk is egy kicsit a hallottakról, netán lerajzoljuk vagy elbábozzuk a történetet.
A túl sok szakkör nem javasolt óvodáskorban. Sajnos az óvodák elkezdtek versenyezni a szülők kegyeiért, és ez néha a gyermekek rovására megy. Nincs szüksége háromféle szakkörre egy óvodásnak. Neki anyára-apára, nagymamára és sok-sok szabad játékkal, és mozgással töltött szabadidőre van szüksége!
Ha a gyermek egészséges fejlődése biztosítva van, azaz jut elég idő egymásra, mesére, játékra, mozgásra, akkor gyermekünk kognitív és érzelmi fejlődése, iskolaérettsége miatt nem kell aggódnunk!
Mi segíthet a döntésben?
Ha bármilyen okból (érzelmi okok, szorongás, figyelemproblémák, betegség, magatartási nehézség, stb.) kifolyólag nem vagyunk biztosak abban, hogy gyermekünk iskolaérett, kérhetjük a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat iskolaérettségi vizsgálatát. Itt személyre szabott véleményt, javaslatot, és tanácsokat kaphatunk gyakorlott szakemberektől. Szükség esetén pedig fejlesztő foglalkozásban, vagy pszichológiai megsegítésben részesülhet gyermekünk.
Emellett fontos lehet még:
1. Szánjunk időt az iskolaválasztásra!
Nagyon fontos szempont a megfelelő tanítók és iskola megválasztása. Sajnos nem lehetünk mindig mindenben 100%-ig biztosak, hiszen a magyar oktatásban kiszámíthatatlan dolgok történhetnek. De azért, ma már minden intézményben van lehetőség nyílt órák, nyílt napok látogatására, és a leendő tanítók megismerésére. Érdemes erre időt, és energiát szánni, mert a gyermek számára amúgy is nagy kihívás az iskolakezdés. Nem jó, ha ezt különféle okok miatt, néhány hónapon belül intézményváltás is követi.
Tájékozódjunk, legyünk körültekintőek, vegyük figyelembe gyermekünk adottságait, személyiségét. Ne olyan helyre írassuk, ahova mi mindig is szerettünk volna járni, hanem olyan helyre, ahol ő jól fogja magát érezni nap mint nap! Hiába az iskolaérettség, ha a gyermek szenved.
2. Beszélgessünk az iskoláról reálisan!
Sok szülő azzal próbálja felkelteni gyermeke érdeklődését az iskola iránt, hogy az mondja neki: „De jó lesz ott neked, majd meglátod, megtanulsz írni, olvasni, és sok barátod lesz.” Aztán mikor a gyermek elkezdi az iskolát, rájön, hogy alig ismer valakit, és csalódottan jön haza, hogy se olvasni, se írni nem tanulnak, csak hetekig betűelemeket, azaz vonalakat húzgálnak. Közben észlelik, hogy minimálisra csökkent a játékkal tölthető idő. Bizony nehéz időszak ez a gyermek számára. Azért, hogy lelkesedését, motivációját ne veszítse el, a jó pedagógusok mindent megtesznek! Azzal segíthetünk gyermekünknek, ha beszélgetünk a napirend megváltozásáról, és a feladatokról, amik várnak rá. A türelemről, kitartásról, meg hogy mi úgy látjuk, hogy ügyes és mi pedig segítünk neki, amiben és amikor kell.
Hogyan segítheted nagycsoportos óvodás gyermeked fejlődését?
1. Ne mi fejlesszük a gyermekünket!
Tévhit az, hogy az óvodás gyermeknek mindenféle fejlesztő füzeteket kell otthon hétről-hétre kitöltenie. Sokan úgy gondolják, gyakoroltatni kell a gyermeket, mert akkor nem tanul majd meg például szépen írni. Ez nem igaz! A gyermek akkor töltsön ki foglalkoztató füzeteket, ha kedve van hozzá, és csak addig végezze, amíg élvezi. Nem kell, hogy órákig lekösse. Erőltetni nem szabad, mert elvesszük a kedvét a gyakorlástól, és akaratlanul is rányomja ez a sikertelenség a bélyegét a szülő-gyermek viszonyra. Fejlesztésre egyébként azoknak a gyermekeknek van szüksége, akit a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakemberei megvizsgálnak, és a vizsgálat eredményei alapján fejlesztést javasolnak a számára. A speciális fejlesztést azonban képzett szakember végzi az adott intézményben. A szakember kérheti a szülő segítségét minimális házi feladatok adásával, ebben az esetben gyakorolhatunk mi is gyermekünkkel.
2. Figyeljünk oda arra, mivel mennyi időt tölt gyermekünk!
Sokszor az a legkényelmesebb, ha bekapcsoljuk a tévét, odaadjuk a tabletet, mobiltelefont, mert akkor a gyerekek csöndben vannak, és még jól is szórakoznak, mi pedig tudjuk csinálni a dolgunkat. Igen, ez valóban jó, de hosszútávon a napi több órányi tévénézés, számítógépezés káros a gyermekek számára. Túl sok vizuális és auditív inger, valamint rengeteg információ zúdul rájuk, melyet nem képesek feldolgozni. Sok gyermekben alakul ki szorongás a látottakkal, hallottakkal kapcsolatban. (Mi minden okozhat még gyermekedben szorongást?) Nő bennük a feszültség, és nem biztos, hogy le tudják vezetni. És bizony sok gyermek néz nem életkorának megfelelő műsorokat!
Mi az, ami biztosan jó hatással van a gyermekre?
Tanítsuk meg gyermekeinket játszani!
Ha megtanulnak játszani, képesek lesznek magukat lefoglalni. Ehhez nem szabad sajnálni az időt, és energiát, egészen pici kortól foglalkozzunk velük életkoruknak megfelelően. És akkor bármikor, bárhol lefoglalják magukat, nem fognak unatkozni! Az unatkozás is lehet annak a jele, hogy a gyermeket, mindig kiszolgáltam valamivel, mindig nyújtottam számára valami ingert, elfoglaltságot. Csecsemőkortól megtaníthatjuk nekik azonban, hogy találják ki ők, mit szeretnének csinálni. Ha ebbe az egyébként természetes folyamatba nem avatkozunk mindig bele, akkor a gyermek igazán kreatív lesz, fel fogja találni magát.
Szánjunk időt a közös programokra!
Legyen sok szabad játékkal és mozgással eltölthető idő. Járjunk össze más családokkal, rokonokkal, barátokkal, hadd építsen ki ő is baráti kapcsolatokat. A gyermek elszigetelése a külvilágtól hosszútávon nem jó, mert később kapcsolatteremtési, beilleszkedési, végső soron pedig szociális szorongáshoz vezethet. Az a jó, ha fokozatosan szokatjuk mások társaságához.
Beszélgessünk az aznap látott, hallott és átélt dolgokról.
Pici gyermek kortól hasznos valamilyen szorongásoldó technika elsajátítása is, hogy könnyebben vehesse az akadályokat. Ezek elmélyítik a szülő-gyermek kapcsolatot, mely elengedhetetlenül fontos a gyermek érzelmi fejlődése szempontjából. Hozzásegítik érzelmei, gondolatai pontosabb megfogalmazásához, és a nehezebb helyzetek kezeléséhez. Ezzel megalapozhatjuk, hogy később is tudjon beszélni élményeiről, problémáiról. Az iskolaérett gyermek szívesen beszélget, és el tudja mondani, mi történt vele.
Fontos az ingergazdag környezet is!
Látható tehát, hogy gyermekünk iskolaérettséghez vezető fejlődése már magzati korban elkezdődik. A genetikai faktorok, az őt érő környezeti hatások együttesen befolyásolják fejlődését. Tudnunk kell, hogy nem tragédia, ha 6 éves gyermekünk még nem iskolaérett. Én mindig azt szoktam mondani a szülőknek, inkább az óvodában maradjon még egy évet, és erősödjön, ügyesedjen, minthogy meg kelljen ismételnie az első osztályt, vagy lemaradása miatt folyamatosan kudarcoknak legyen kitéve és „gyenge” tanuló legyen.
A gyermekek akkor szárnyalnak, ha sikerélményeik vannak!
Biztosítsuk ezért számukra az ingergazdag környezetet, és azt az időt, energiát, amit később már nem lehet bepótolni. A szülői szeretet, odafigyelés, közös élmények, játékok és mesék, a sok befektetett idő és energia megtérül: gyermekünk ügyes kis iskolás lesz!
Ti hogyan készültök az iskolára?
Fél-e gyermeked vagy már várja a sulit?
Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!
fotó: pixabay.com