Mit jelent az. hogy nem beszél a gyerek? Egyáltalán egy szót sem mond vagy otthon felszabadultan beszél, de máshol nem lehet egy szavát sem hallani? Ez utóbbi jelenségről lesz szó ebben a cikkben. Miért nem beszél a gyerek az óvodában, iskolában, ha otthon semmi gond nincs vele? Hogyan segíthetünk a gyermeknek?
Zsófi 6 éves nagycsoportos óvodás. 3 éves kora óta nem hajlandó megszólalni az oviban. Az óvónők kérték pszichológiai vizsgálatát iskolaérettség szempontjából, melybe a szülők is belegyeztek, bár szerintük nincs semmi komoly probléma, hisz otthon a gyermek vidám, felszabadult, és csacsogó…
Hanna első osztályos, szőke hajú kislány. Első ránézésre olyan mint a többi kisgyermek, ám amikor a tanító néni kérdést tesz fel, ő soha nem jelentkezik, rá sem néz a tanító nénire. Láthatóan fél valamitől. Ha a tanító néni kedvesen őt szólítja, nem válaszol. Ha kéri, hogy súgja meg legalább a választ, talán azt megteszi. Hanna a szünetben egyedül játszik. Nem beszélget a társaival, ők sem keresik a társaságát. Már megszokták, hogy Hanna sosem válaszol, és nem vesz részt semmilyen közös tevékenységben…
A fent említett kislányok a szelektív mutizmusnak nevezett szorongásos zavarral küzdenek. A bizonyos helyzetekben jelentkező némaság tünete 3-6 éves kor között kezdődik, és kezelés nélkül évekig elhúzódhat, egyre komolyabb problémákat (pl. elhúzódó szeparációs szorongás, szociális szorongás, iskolai alulteljesítés, teljes izoláció) eredményezve. Az, hogy a gyermek nem beszél, egy tünet, melyre oda kell figyelni, és időben segítséget kérni.
Sajnos a szülők sokszor észre sem veszik, hogy baj van, hiszen otthon minden rendben. Gyermekük aranyos, énekel, táncol, beszélget a megszokott, biztonságos környezetben. Nem tartják problémának, hogy a gyermek idegen helyzetben bátortalanná, félénkké válik, és szinte nem hajlandó még az ölükből sem kimászni. A szülő és gyermek közötti túlzottan szoros kapcsolat tovább erősítheti a gyermekben a szorongást, melyet akkor él át, amikor önállóan, a szülő nélkül kell lennie, érvényesülnie. Miért nem beszél a gyerek bizonyos helyzetekben és hogyan segíthetünk neki szülőként?
Miért nem beszél a gyerek?
A szelektív mutizmus nevű zavarban szenvedő gyermekek csak bizonyos helyzetekben nem beszélnek:
Van olyan gyermek, aki például orvosi rendelőben, vagy védőnői vizsgálaton nem hajlandó megszólalni. Mások csak a dadus nénivel „állnak szóba”, és van olyan gyermek is, aki a szülőn kívül szinte senkivel nem beszél. Kamaszkorban előfordulhat, hogy megszólal, de beszéde alig érthető halk suttogás, és láthatóan „retteg” beszédhelyzetben.
Ezek a gyermekek nagyon szenvednek, és hiába próbálkoznak, nem tudják legyőzni az őket eluraló szorongást. A szorongás olyan mértékűvé nő bennük, hogy elnémítja őket.
A háttértényezőket kutató szakemberek nem tudják pontosan, mi okozza ezt a gyermekkori szorongásos zavart.
- Feltételezik, hogy a család túlóvó, túlvédő hozzáállása tovább mélyíti a problémát.
- Általában a mutista gyermek családjában van más szorongó családtag is. A genetikai hajlam öröklődésén kívül azonban a környezet, a családi minta, a nevelés is szerepet játszhatnak.
- Kiválthatja valamilyen trauma is, például instabilitás, stressz a családban, költözés vagy akár haláleset.
- Az hogy nem beszél a gyerek, egy nem megfelelő megküzdési módot használ a szorongás leküzdésére. Ezt a problémamegoldási mechanizmust fenntartja a sok negatív tapasztalat, s egy ördögi kör alakul ki: a gyermeket kérdezik, de ő nagyon fél, nem tudja, mit feleljen, ezért inkább nem mond semmit. A szülő ezt a reakciót elfogadja, és a gyermeke segítségére siet, megvédi őt, válaszol helyette. Ettől mindenki megnyugszik, ám a következő alkalommal újra ez történik és a gyermek nem tanulja meg a kommunikációt, mindig a szülőhöz menekülne segítségért.
- Lányoknál gyakrabban fordul elő ez a zavar.
Hogyan segíthetünk szülőként?
Szülőként gyermekünk viselkedéséről akkor kapunk hiteles képet, amikor először intézménybe (bölcsödébe, óvodába) kerül. Korábban a védőnőnél, vagy a gyermekorvosnál töltött néhány percből vonhatunk le következtetéseket.
Fontos, hogy elfogadjuk a környezet visszajelzéseit, és belássuk, hogy gyermekünk bizonyos szituációkban annyira szenved, annyira fél, hogy ezt mi már nem tudjuk kezelni.
Minél hamarabb ismerik fel azt, hogy a gyermek némaságának hátterében nem egyszerű félénkség húzódik meg, annál hamarabb és hatékonyabban lehet nekik segíteni.
Támogassuk gyermekünk pszichológiai terápiáját, hiszen ott a gyermekkel és a családdal semmi rossz nem történik!
Általában a szelektív mutizmussal küzdő gyermek a pszichológusnál ugyanúgy nem beszél, mint más idegen környezetben, vagy ismeretlen felnőttek jelenlétében. A pszichológiai konzultációkon a gyermek és a szülő együtt vehet részt, hogy a gyermek szorongását fokozatosan tudjuk feloldani. A szülő és a gyermek szétválasztása általában azonnali pánikreakciót szokott eredményezni, és a gyermek ilyenkor hevesen tiltakozik a szülőtől elválás ellen.
Nem az a cél, hogy a gyermeket sokkoljuk, hanem az, hogy szépen fokozatosan előkészítsük a szülőről való leválást, és az önálló megküzdési képességek kialakítását. Ez csak a szülővel történő szoros együttműködésben sikerülhet!
Mi segíthet még, ha nem beszél a gyerek?
Számos praktika létezik még, amit szülőként is bevethetünk. Az egyik legfontosabb, hogy a család ne zárkózzon be, nyissunk mi is a világ felé. Ha a gyermekünk látja, hogy kiegyensúlyozott baráti kapcsolatokat ápolunk, és abban felszabadultan veszünk részt, akkor ő is kedvet kaphat a barátkozáshoz.
Fontos, hogy olyan szituációkba kerülhessen, ahol van lehetősége ismerkedni. Minél fiatalabb a gyermek, annál könnyebben oldható a társas helyzetben jelentkező szorongása. A felnőttekkel való kapcsolatban segítségül lehet egy számunkra szimpatikus gyermekpszichológus. Emellett azonban érdemes elvinni a gyermeket lovasterápiára, vagy mozgás-, művészetterápiás alkalmakra is. Itt is fog találkozni gyermekekkel, de a tevékenységek közben észrevétlenül lép majd kapcsolatba idegen felnőttekkel is.
A relaxációs technikák otthoni gyakorlása is oldhatja a gyermek szorongását. A légzőgyakorlatok, és a progresszív izomrelaxáció is hatékony lehet, ha néhány hónapon keresztül minden nap gyakoroljuk!
A Te gyermeked sem beszél az óvodában, iskolában? Te hogyan segítesz neki?
Ne maradj le az újdonságokról! Kövesd a Ne szorongj! blogot a facebook-on is!
Iratkozz fel a hírlevelekre, és máris letöltheted az ajándék minikönyvet a hatékony gyermekkori szorongásoldásról!
Az én kislányom 4,5 éves, nem nagyon beszél az oviban, max. az óvónővel, tőmondatokban, illetve a mondókázásnál, csoportos játékoknál beszél, abba bekapcsolódik, élvezi. A gyerekekkel az óvónő szerint keveset, de beszél. Itthon cserfes, és ha vele vagyunk, akkor sokkal jobban, felszabadultabban kommunikál. Van olyan óvodán kívüli kis barátja, akivel viszont felszabadultan tud már viselkedni, kommunikálni. Összességében oldódik ő, de ez az oldódás az óvodában nagyon kevéssé mutatkozik csak meg. Ez lehet szelektív mutizmus?
Kedves Ágnes! Lehet, hogy kislányánál inkább valamilyen szociális helyzetekben jelentkező szorongás tapasztalható. Szelektív mutizmus esetén a gyermek az óvodában egyáltalán nem szólal meg, vagy csak egy embernek és akkor is suttogva. Fontos, hogy ne erőltessék a beszédet. Fogadjuk el, hogy ő félénkebb, introvertáltabb, és dicsérjük meg, ha próbálkozik. Sokat segíthetnek azok a játékok, nagymozgásos tevékenységek, melyekben felszabadultan vehet részt! És az életkorának megfelelő mesék olvasása, kitalálása, eljátszása. Üdvözlettel: Márta
Az én gyermekem 3.5 éves. Az óvodán kívül az utcán, a boltban idegenek előtt bárhol beszél. Ahogy belépünk az óvoda ajtaján mégcsak hozzám sem hajlandó szólni. Az óvónőkhöz és a dajkákhoz sem szól, a gyerekekkel keveset beszél. Itthon nagyobb összejöveteleknél képes beülni a felnőttek közé és mindenkihez beszél legyen az kevésbé ismerős vagy még ismeretlen.Ez lehet szelektív mutizmus?
A szelektív mutizmus nevében benne van, hogy csak bizonyos helyzetekben nem beszél. Igen, lehet az. Érdekes, hogy ennyire az óvodára korlátozódik. Érdemes lenne kideríteni, mi/ki okozza nála ezt a nehézséget..
Az èn kislányom 5 èves. Kb.1,5 èves kora óta beszél,de az óvodában,mások előtt nem hajlandó megszólalni. Itthon is vannak olyan helyzetek ha kérdezzük nem válaszol,láthatóan (óvónők szerint is) mintha èlveznè. Tanácstalanok vagyunk mivel tudnánk szóra bírni. Már az oviban az óvonenik,gyerekek is ajánlottak neki csokit,minden félét,ha megszólal,de semmi nem hát rá.
Kedves Édesanya!
Én azt gondolom, ez a kislány nagyon okos! Most azt gondolom, hogy rá kellene hagyni, és úgy tenni, mintha ez a probléma (hogy nem beszél) nem is létezne… Kipróbálhatjuk, hogy úgy teszünk, mint aki nem érti meg, mit szeretne, és csak akkor reagálunk, vagy figyelünk oda, ha verbálisan fejezi ki magát. Nyilván érdemes lehet kideríteni, mi okozza ezt nála, illetve ha azt tapasztaljuk, hogy ez fokozza szorongását, akkor ne folytassuk! Nagycsoportban ez sajnos hátrányt jelenthet majd számára, mert egyre többet fogja hallani, hogy az ilyen ügyes nagylányok nem így viselkednek, és ez növelheti benne a szorongást. El lehet babákkal és plüssökkel is játszani, vagy fejből mesét mondani, hogy hogyan nem értették meg a néma kis nyuszit, aki úgy gondolta, jó móka nem megszólalni…
Ha azonban régebb óta fennáll ez a jelenség, és nem csak átmeneti, akkor lehetséges, hogy szelektív mutizmussal küzd. Akkor mindenképp érdemes egy kedves, hozzáértő szakembert keresni, aki tud Önöknek segíteni.
Üdvözlettel: Márta
Kedves Ágnes! A kislányom 5 éves, most középsős ovis. A kezdetek óta nem beszél az oviban senkivel 7ahogy az ajtót átlépjük. Már a 4. pszichológust „fogyasztjuk” akik szerint ez nem szelektív mutizmus, egyszerűen így döntött a gyerek. Szeret oviba járni, és minden más módon lelkesen kommunikál csak verbálisan nem. Az utóbbi időben viszont ahelyett hogy javult volna a helyzet, egyre több emberre terjeszti ki ezt a dolgot akikkel korábban szóba állt. Pl az egyik nagymamájával sem beszél egy hónapja, és egy barátunk párjával sem állt szóba 7végén. De folyton keresi a kapcsolatot velük, szinte levakarhatatlan. Nem tudunk rá megoldást, már teljesen tanácstalanok vagyunk!
Jó napot az én kisfiam 3 éves múlt. Mindent utànam mondd amit mondok neki magától is mondd pár szót.de ha kérdezek nem figyel rám és nemis valaszol magától a kérdésre.sokszor ha beszélek hozzá mintha nemis hallanà.hallàsàval semmi gond.ez mitől lehet?hogy javítható?
Kedves Anyuka!
Leírása alapján úgy tűnik, nem hallás- vagy beszédértési probléma áll a háttérben. Előfordulhat, hogy a figyelme másra irányul, ezért tűnik úgy mintha nem is hallaná Önt. Próbálni kell megérinteni és kérni, hogy nézzen a szemébe, miközben beszél hozzá vagy kérdez tőle. Nem említi, de fontos lehet, hogy mennyi időt tölt a gyermek képernyő előtt. Ez is befolyásolhatja, illetve eredményezheti, hogy már csak akkor reagál, ha ötödjére mondja, vagy kiabál. Lehet játszani sok ölbéli mondókát, kukucsos játékot, ezekkel is arra sarkalljuk, hogy ránk figyeljen. Életkorának megfelelő meséket, dalokat is javaslok, de nem videóról, hanem Ön olvasson vagy mondja fejből, illetve énekeljen, mondókázzon – aztán pedig együtt, minél többször. Ha így sem jár sikerrel, megvizsgáltathatja egy korai fejlesztővel. Üdvözlettel: Márta
Én kisfiam is ugyan ilyen
Kedves Tímea!
Levelét olvasva az jutott eszembe, hogy minél jobban akarunk valamit, annál kevésbé fog sikerülni. Az, hogy 5 éves kislányuk egyre kevésbé beszél másokkal, valóban aggasztó, de ennél a nehézségnél fontos tudni, hogy akár évekig is elhúzódhat, mire javulni kezd.
Amivel most a legtöbbet tudnak segíteni gyermeküknek, ha elfogadják őt így, ha szeretik és támogatják. Az jó, ha szakemberhez járnak, ebben az életkorban sokat segíthetnek a mozgásos vagy játékterápiák (ahol nem kell beszélni), de ne vigyék túlzásba, ne ültessék el a gyermekben, hogy rajta senki nem tud segíteni. Köteleződjenek el egy valaki mellett, akit a gyermek is megszokhat, bízhat benne, és aztán majd szép fokozatosan ez a kapcsolat el kezd működni.
A szelektív mutizmusnál és más nehézségeknél is fontos a türelem. Sajnos, én találkoztam már 14-15 éves kamaszokkal is, akik hasonló problémával küzdöttek.
Az 5 éves kor életkorilag is egy szorongásokkal teli időszak. Ilyenkor szinte minden gyermek elkezd félni valamitől. Ez ronthatta most Önöknél is a helyzetet. Ilyenkor segíthet, ha életkorának megfelelő történeteket, meséket olvasgatunk gyermekünknek. Fontos, hogy jól érezhesse magát, legyen sok örömteli helyzetben. És az sem baj, ha nem szólal meg! Ne erőltessük, ne büntessük ezért! Annál rosszabb!
Üdvözlettel: Márta
Jó Napot! Honnan lehet találni megfelelő feladatokat szelektív mutizmus gyereknek?
Köszönöm előre is!
Szép Napot!
Kedves Hölgyem! Ez egy rendkívül összetett jelenség, nem tudok közvetlen feladatokat ajánlani. Ha felmerül a probléma, mindenképp érdemes szakemberrel konzultálni, és egyénre szabni a terápiás lehetőségeket. Üdvözlettel: Márta
Jó napot!
Nekem a kisfiam 4éves. Későn kezdett el beszélni és vannak alkalmak amikor a mai napig nem beszél általánoságban ha „idegen” van a láthatáron. Pl: csoportba ha csak az óvónéni és a gyerekek vannak beszél ha bemegy a logopédus akkor már nem,védőnéninél nem beszél,orvosnál úgy szintén itthon pedig egész nap dumál.Vajon itt is ez a betegség áll a háttérben?
Kedves Édesanya!
Gyermeke viselkedésének hátterében állhat a szelektív mutizmus jelensége, de mást is jelezhet, ugyanakkor ebben az életkorban teljesen normális, hogy a gyermek idegen jelenlétében szorongóbbá, akár „némává” válik. Ha 5-5,5 éves koráig sem oldódik, illetve más tüneteket is észlelnek, keressenek fel egy szakembert. Addig pedig semmiképp se „büntessük” ezért, fogadjuk el, utólag megbeszélhetjük, hogyan szoktak bizonyos helyzetekben viselkedni az emberek, így idővel könnyebben feloldódik majd.
Kedves Dr. Nő!
A lányom 4 éves, kis csoportos otthon cserfes sokat beszél, de az óvodában nem hajlandó megszolalni ha valamire válaszol is csak suttogva röviden.
Ma az óvonője elmondta hogy részt vesz a foglalkozásokon, de sokszor mondani kell neki hogy mit csináljon mert az óvodai szabályokat nem követi.
Ez abban nyilvánul meg hogy sokszor toporog mintha nem tudná hogy mit kell csinálni.
Hogyan tudnek neki segíteni, hogy ezek a problemák megoldod ja ak?
Köszönöm a valaszat
Anita
Kedves Anita!
Ebben az életkorban ez gyakran előfordul. Ez a viselkedés óvodakezdés óta fennáll vagy mostanában alakult ki? A gyermek szorongását egy óvodapedagógus szeretettel, türelemmel tudja oldani. Otthon én olvasgatnék olyan meséket, kitalálnék olyan történeteket vele együtt, ami az ő korosztályáról szól, hátha kiderülne konkrétabban, hogy mi miatt viselkedik ő ott ennyire másként! Fürdés közben, altatás előtt is oldottabbak, talán jobban el tudja mesélni, mi történt vele aznap. Fontos, hogy bátorítsák, és soha ne „büntessék” emiatt. Segíthetnek a relaxációs mesék is. Ha idővel sem oldódik a nehézség, én konzultáció céljából felkeresnék egy gyermekpszichológust!
Jó napot!
Nekem van egy 8eves kisfiam sajnos meg 7evesen sem kezdhette el a súlyt meg mindig óvodás.
A probléma az hogy nem szólal meg a pedagógusnak aki az iskola érettség vizsgálatot végzi es igy nem tud szakvéleményt kiadni.Kicsi korban ha jött hozzánk valaki elbújt mostmár ott marad de nem szólal meg de olyan előfordult mar hogy elkezdte magát produkálni.pl ugrált .oviban sem sikerül vele úgy a kommunikáció el kell telni egy bizonyos időnek kb2oranak hogy feloldodjon.kivancsi lennék hogy ön szerint a mi esetünkben mi lehet a probléma.elore is koszonom.
Jó napot! Nekem van egy 8 éves kisfiam Daninak hívják.
Sajnos idegenek előtt nem nyilvánul meg most voltunk iskolaérettség vizsgálaton ahol dacos volt és nem is szólalt meg csak bólogatott. Sajnos így ebben a formában nem tudták kijelolni neki a sulit. Tudom hogy a gyerekem mit tud hisz itthon felszabadultan önfeledten játszik tanul segít mindenben. Csak ha idegenek előtt kell vagy az oviban akkor behuzza a kezifeket és még sem szólal. Amikor kérdezem tőle hogy mi a baj annyit mond hogy fél. Ön szerint a mi esetünkben is szorongás áll a háttérben? Köszönöm előre is válaszát.
Kedves Hölgyem!
Igen, előfordulhat, hogy a szelektív mutizmus miatt jelentkeznek ezek a nehézségek. Az iskolaérettségi vizsgálaton szoktak javasolni pszichés megsegítést vagy iskolakezdés miatt további szakértői vizsgálatot. Én mindenképp javasolnám a terápiás megsegítést, ami lehet akár lovas- vagy kutyaterápia is! Ki kellene próbálni esetleg több lehetőséget is, és oda elköteleződni, amit szeret, ahova szívesen jár a gyermekük. Sajnos ennek a nehézségnek a kezelése, enyhítése általában évekig is eltart. Üdvözlettel: Márta
Kedves Márta!
Az alábbi kérdéssel fordulok Önhöz. Három gyermekes anyuka vagyok (6.5 éves kisfiú, 3.5 éves kislány és 18 hónapos kislány) és nagyon aggaszt a jelenlegi helyzet a 3.5 éves kislányommal kapcsolatban. Kiscsoportos óvodás, 1 hónapja kezdte az ovit úgymond „egyedül”egy 22 fős csoportban, többek közt sok kicsivel együtt, vegyes csoportról lévén szó. Egyedül úgy értem, hogy tavaly is járt már 3 hónapot, mert nagyon szeretett volna úgy menni, hogy még a nagytesó is ott legyen vele együtt a csoportban (aki közben megkezdte az iskolát). A tavalyi 3 hónap alatt, illetve a most eltelt 1 hónapban sem nagyon beszélt az oviban. Azt nem mondom , hogy meg sem szólal, mert ha kérdezik az óvónők azért válaszol, halkan, ha megy be és mondom neki, akkor köszön is, de magától nem akar beszélgetni, közeledni a gyerekekhez. Ha már kijön az öltözőbe, vagy mielőtt bemegy, teljesen rendben van minden, nincs csendben. Az óvónők egyébként nagyon kedvesek, szereti őket, sőt az óvodát is. Itthon egyébként nagyon cserfes, hangos, egyéb környezetben is. Van néha hogy több idő kell neki idegenekkel szemben, míg feloldódik, de ezt sem mondanám általánosságban mindenkire vonatkozóan, változó. Korához képest nagyon okos és önálló, semmilyen beszedproblémája nincs. Nem tudom, hogy ennyi idő után már forduljunk-e szakemberhez, felmerülhet-e a szelektív mutizmus lehetősége, vagy még korai az aggodalmunk…?? Tavaly azt mondta, hogy majd akkor beszél a többiekkel, ha ő is nagyobb lesz. Most viszont azt mondja, hogy azért nem beszélget, mert sok a pici és új gyerek.
Kérhetnék tanácsot Öntől ez ügyben?
Köszönettel és tisztelettel,
Regenye Anita
Kedves Anita! Levele alapján úgy érzem, itt még nem kell azért nagyon aggódni. Nagyon jó ötlet volt, hogy a nagytesóval kezdjen oviba járni! Szerintem azzal sincs gond, hogy nem nyit azonnal a gyerekek vagy idegenek felé. Egészséges bizalmatlanság és óvatosság van benne! Mivel más környezetben, más téren nem tapasztalnak nehézségeket, azt gondolom, hogy most csak legyenek türelemmel. A gyermekek nem egyformák, van, akinek több idő kell, hogy kinyíljon, barátokat találjon. Olyan ügyesen megfogalmazta, hogy majd akkor beszél, ha ő is nagyobb lesz – ezek szerint ő most kicsinek érzi magát, és igaza is van, mert a csoportban a kicsik közé tartozik. Nem kell túlzottan aggódni emiatt, adjunk neki időt, bátorítsuk, de soha ne erőltessük, ne véleményezzük, hogy bizony már fel kéne oldódni. Járt hozzám egy nagycsoportos kisfiú, aki azt mondta nekem, hogy majd akkor jön hozzám egyedül, ha nagyobb lesz. Hosszú hónapokon át csak édesanyjával együtt vett részt a foglalkozásokon. Aztán elsős lett, és egyik napról a másikra kijelentette, hogy most már anya ne jöjjön be vele. Teljesen kinyílt! – én meg csak ámulok, milyen ügyesek és érzékenyek a gyerekek! Kislányával is biztosan így lesz. Egyébként felmerült bennem még az is, hogy ő a középső gyermek, emiatt is lehetnek kisebb szorongásai, de a leírtak alapján megállapítható, hogy nincsen nagy gond! Türelem és támogassák a szeretetükkel. Minden jót kívánok! Üdvözlettel: Márta
Nagyon szépen köszönöm válaszát Márta!
Jó napot kívánok!
Most hallok először erről a problémáról. Kisfiam 3,5 éves. Ő nem járt bölcsődébe, ősszel kezdte az ovit. Zökkenőmentes volt a beszoktatás és a beilleszkedés a vegyes csoportba. Beszéde mások számára nehezebben érthető, de ennek ellenére közlékeny volt az oviba.
Tegnap jelezték az óvó nénik, hogy nem beszél a gyerek még a társaival sem. Számunkra nagyon megdöbbentő volt, elmondásuk alapján mint ha nem is az én gyerekemről lenne szó. Január óta sokat betegeskedett, tört heteket járt csak az intézménybe. Nehézkes így a rendszer kialakítása. Itthon nem panaszkodik, úgy látom, hogy teljesen jól érzi magát bent.
Férjemmel nem tudjuk mire vélni a dolgot. Arra gondoltunk, hogy valami bizalmi törés lehet-e ennek a hátterében az óvó nénik felé. Esetleg csúfolódás a beszéde miatt. Az óvó nénik korai mozgásfejlesztést ajánlottak megoldásképpen. Mondván, hogy le van maradva a társaitól.
Van rá esély, hogy újra beszélni kezd a gyerek, vagy innen már nincsen visszaút?
Üdvözlettel
Kedves Dr. Nő!
A lányom 4 éves, kis csoportos otthon cserfes sokat beszél, de az óvodában nem hajlandó megszolalni ha valamire válaszol is csak suttogva röviden.
Ma az óvonője elmondta hogy részt vesz a foglalkozásokon, de sokszor mondani kell neki hogy mit csináljon mert az óvodai szabályokat nem követi.
Ez abban nyilvánul meg hogy sokszor toporog mintha nem tudná hogy mit kell csinálni.
Hogyan tudnek neki segíteni, hogy ezek a problemák megoldod ja ak?
Köszönöm a valaszat
Anita
Kedves Aggódó Édesanya!
A kisebb gyermekeknél átmeneti jelleggel is előfordulhat ez a jelenség, de sajnos van, akinél évekre is elhúzódik. Én az Önök esetében ezért nem esnék kétségbe, ám ha nyárig nem oldódna fel gyermekük a közösségben, akkor lehet keresni egy gyermekpszichológust, aki a játék erejével segíthet feloldani a szorongásokat és elakadásokat. Addig Önök segíthetik, bátoríthatják őt otthon. Hasznos lehet a sok mesélés, összebújva, képeket nézegetve, az ő korosztályának szólók természetesen! Jók a szerepjátékok, bábozás. Illetve, jön a jó idő, mozogjanak odakint sokat, nevessenek, játszanak. Ha nem változik a helyzet, akkor pedig ne várjanak éveket a segítségkéréssel! Üdvözlettel: Márta
Kedves Dr. Nő!
Jelenleg Svájcban élünk, kislányom itt született, most 23 hónapos. 14 hónaposan kezdett járni bölcsödébe (baby’s group, 4-6 baba), majd 18 hósan kezdte a nagyobb csoportot (toddler’s group) ahol már 3-éves korig vannak vegyesen a gyerekek (kb. 12-en). Heti 3x jár bölcsibe fél 9-től fél4-ig, angol nyelvű csak az intézmény. Férjemmel együtt magyarok vagyunk, tehát mi itthon magyarul beszélünk. A problémánk az, hogy a bölcsben egyáltalán nem beszél, nem játszik a gyerekekkel, akik közelednek felé azokat eltolja, inkább szinte pánikszerűen menekül. Minden idegentől fél. Beszoktatás nem igen volt, még a baba csoportnál 2-3x pár óra, a nagyobb csoportnál már nem is engedtek be, a gondozónők vitték látogatóba a nagyobb csoportba. Valóban kb. 1 éves koráig nagyon óvtam féltettem, a covid miatt nem volt sok személyes kapcsolatunk a családdal sem, sem barátokkal itt. Azóta már viszont lelkesen több órát naponta viszem a játszótérre, vannak barátaink, noha még nem kifejezetten játszik közösen másokkal de már néha van kézfogás, együtt rohanás, ugrálás stb. és a játszótéren is van hangja. Itthon abszolút beszédes amúgy vidám, ugrál stb. Angolul is beszél már pár szót. De ha új helyen van, vagy idegen emberrel találkozunk akkor a mellkasomba fúrja a fejét. Azért is irattuk ilyen korán be a bölcsibe, hogy szocializálódjon pont hogy ne mindig csak ANYAANYAANYA legyen. Az itteni védőnővel egyeztettem és ő azt mondja, hogy kinövi és legyint. Én mégis aggódom. Félek, hogy szorong vagy valami történt vele a nagyobb csoportban. Nem tudom miért ilyen. Bár tény, hogy mindig nagyon félénk volt másokkal (nem a szülőkkel). Gondolja, hogy ez a szelektív mutizmus? Amúgy eszik szépen bent, alszik is rendesen, illetve részt vesz a festésben egyéb aktivitásokban. Nem tudom, hogy csak túlaggódom vagy eszkaláljam a problémát már most a bölcsi vezetése felé. Úgy hallom van itt is központ ami gyerekekkel foglalkozik, de még alig beszél, szóval nem tudom hogy ebben a korban ezzel tudnak e foglalkozni? előre is köszönöm a válaszát! Timea
Kedves Tímea!
Köszönöm részletes levelét! A leírtak alapján azt gondolom, hogy minden rendben van, illetve lesz. A gyerekek fejlődése eltérő, különösen a külföldön, többnyelvű közegben élőké. Természetes, hogy ilyenkor a kis agyuk nem tud hirtelen alkalmazkodni a sok változáshoz, időre van szükségük. Sokan küzdenek hasonló problémával. Előfordulhat bizony, hogy 3-4 éves korig, idegen környezetben nem szólal meg, aztán pedig gond nélkül 3 nyelven. 😉 Nagyon különleges helyzet ez. Sok múlik rajtunk szülőként, érdemes bátorítani, biztatni, támogatni őt, és soha sem erőltetni, büntetni. Most tanul, megfigyel, erőt gyűjt és rendszerez. És igen, jó anyához bújni, ha megijedek. Ez életkori sajátosság. Úgy gondolom, ügyes, vidám, okos kis 2 éves! Csak kis időre van szüksége. Ha mi hiszünk benne és természetes módon állunk a helyzethez, előbb-utóbb ő is bátrabb lesz, és mer próbálkozni.
Meséljenek, játszanak, bújjanak össze sokat, kb. 4 éves korig ez a legfontosabb. Előbb-utóbb aztán ő is meg tudja majd magát nyugtatni, és könnyebben feloldódik társaságban is.
Minden jót kívánok!
Üdvözlettel: Márta
Kedves Doktornő!
7 éves kislányom miatt fordulok Önhöz. Idén másodikos abban az általános iskolában, ahol én is dolgozom felsős tanárként. Amikor két éves volt, visszamentem dolgozni, és elkezdtük a bölcsődét, amit kb. két hét múlva abbahagytunk, mert a gyerek csak sírt és már a haját tépte, pedig ebéd után az édesapja haza hozta és anyukám vigyázott rá, amíg én hazatértem. Még jó darabig éjszaka is sírva ébredt fel. Innentől kezdve az óvoda kezdésig édesanyámmal volt és amikor én hazaértem, én altattam el. A bölcsőde előtt egy nyitott, könnyen barátkozó gyerek volt, rendszeresen vittem az iskolai rendezvényekre, nagyon szeretett gyerekek között lenni. Az óvodát nagyon nem szerette, minden reggel sírás volt. Édesapja vitte reggelenként, így talán könnyebb volt az elválás. Az óvónénik szerint a sírást gyorsan abbahagyta, és gyakran játszott a többi gyerekkel, de az is sűrűn előfordult, hogy csak magányosan szemlélődött. A három éves korban végzett vizsgálaton, amit az oviban idegenek csináltak, nem volt hajlandó megszólalni. A vizsgálati eredmény szerint együttműködő volt, rámutatott a lapon a megoldásokra, de abból, hogy nem szólalt meg, azt szűrték le, hogy nagyon szorong. És javasolták, hogy vigyük szakemberhez. Ezt nem tettük meg, mert az ovit és az idegen embereket leszámítva egy csacsogó, nagyon okos, értelmes kislányról van szó, és úgy gondoltuk, úgysem fog megszólalni egy újabb idegen előtt. Hat évesen ment iskolába, a tanulással nincs is semmi baj, gyönyörűen olvas és ír, minden tantárgyból nagyon ügyes. De az iskolában a tanítónénijén kívül senki más tanárral nem beszél, nem köszön senkinek, ha az utcán találkozunk ismerőssel, sosem köszön. Sőt a tanórákon kívül még a tanítónénivel sem áll szóba. Órákon jelentkezik, ha felszólítják, válaszol. Most viszont nagyon aggódom, mert nem hajlandó felmondani a tanítónéninek a verset az osztály előtt, sőt külön a tanítónéninek sem. Amit persze tökéletesen tud, valamint a hangos olvasás felmérésen egyedül ő nem olvasott, hanem elkezdett sírni. Rajz órán nem rajzol, pedig tavaly rajzversenyt nyert. Állítása szerint azért, mert attól fél, hogy elrontja. A legkisebb hiba miatt is elkezdi a sírást. Idegen társaságban félénk, nem mozdul el mellőlem. Ismerősökkel is kell neki egy fél óra, mire feloldódik. Aztán már megy a többi gyerekkel és vígan beszélget. Szerető családban él, két idősebb (12 és 14 éves) lánytestvére van. Mindenben biztatjuk, dícsérjük. Most viszont nem tudjuk, mit tegyünk? Elnézést a hosszú iromány miatt, és kérem, adjon tanácsot!
Üdvözlettel: Ágnes
Kedves Ágnes!
Köszönöm hosszú és részletes levelét! A szorongás olyan, hogyha kezeletlen marad, sajnos idővel egyre komolyabb nehézségeket okozhat. Úgy látom, Önöknél sem segített az idő, nem nőtte ki, nem múlt el, sőt! Azt gondolom, itt az idő felkeresni egy nagyon szimpatikus és tapasztalt szakembert, aki megtanítja neki feloldani a szorongásait, félelmeit. Egy viselkedésterápia is hasznos lehet. Ajánlok egy könyvet is akár otthoni tréninghez is: Csak bátran, Til tigris. Emellett segíthetnek légzéstechnikák: A vidra-öböl meséje tanít ilyet, és relaxációs valamint a jutalmazásos módszerek. De szerintem, ne kísérletezzenek, egy megfelelő szakember úgyis ad házi feladatot és rengeteg ötletet! Remélem, mihamarabb sikerül találni egy megfelelőt! És nem baj, ha ott sem szólal meg! Majd idővel feloldódik, pont ez a lényeg, hogy ezt megtapasztalja: a szorongás legyőzhető, így lesz sikerélménye! Sok sikert! Üdvözlettel: Márta
Kedves Dr. Nő!
Koraszülött 3,5 éves kisfiam miatt fordulok Önhöz. Itthol minden rendben, szépen beszél, vidám, játékos, huncut. Viszont mindegy ha idegen vagy a kis unokatestvéreivel találkozunk, ő nem játszik velük, inkább kimegy vagy ha ott is marad akkor csak az ölünkben és láthatóan tart tőlük, nem csinál semmit a jelenlétükben, sőt ha kicsit nagyobb zsivallyal vannak, akkor elkezd sírni. Más gyerekeket is kerül viszont amikor már egyedül lesz, mintha elvágták volna és szalad, kiabál, nevetgél, huncutkodik.
Mit tudnánk tenni? Köszönöm szépen ha válaszol.
Kedves Dr. Nő.
Segítséget, tanácsot szeretnék Öntől kérni a 3,5 éves extrém koraszülött fiammal kapcsolatban. Szépen beszél, mozog, huncutkodik, játszik, pont úgy, mint a többi 3,5 éves társai. Viszont! Ha kis gyerekek érkeznek hozzánk, akár az unokatesói ( 7 és 1 évesek) egyből sírni kezd a fiam, csak az ölünkbe akar lenni és nem játszik, nem beszél semmit, olyan mintha félne valamitől. Ha elmennek a kisgyerekek, akkor meg mintha elvágták volna, szaladgál, beszél és játszik felszabadultan. Nagyon nem jó érzés, mert mindig külön kell vele vonulni, ha kisgyerekek vagy kisbabák érkeznek hozzánk vagy mi érkezünk olyan helyre. Találkozott már esetleg hasonló helyzettel, hogy mit tudnánk tenni, ezen félelem vagy szorongás legyőzésében?
Köszönöm megkeresését!
Válasz: e-mailben
Kedves Doktornő!
Kisebbik fiam 4 éves, 2 éve jár óvodába, előtte egy évet bölcsibe.
Mai napon az óvónő jelezte, hogy lehet érdemes lenne foglalkozni azzal, hogy nehezen nyílik meg (most már második éve) az oviban. Ovistársaival játszik, bár kellett idő hozzá hogy megnyíljon. Beszélget is velük, de ha észreveszi, hogy figyelik (óvónők), akkor visszahúzódik.
Bölcsiben is az év vége felé nyílt meg csak igazán, bár ott kisebb csoportban volt.
Ezen kívül beszoktatni nem volt nehéz, ügyesen megy mindig, bemegy a csoportba egyedül.
Egyik nap az óvónéninek főzött, oda is vitte neki, majd megkérdezte az óvónő hogy mit főzött, ekkor a fiam lehajtotta a fejét és nem válaszolt.
Itthon nekünk mindent elmesél, aktív, nagy tesójával (7) rohangál, futkos, bunyózik, szóval itthon nem látunk semmi különöset.
Egy 10 családos lakóparkban élünk 2 éve, van sok gyerekes család, mindenkivel közvetlen, keresi a társaságukat, szemtelenkedik más szüleivel is, akit közelebb érez magához. Köszön mindenkinek, felnőtteknek egyaránt, egyáltalán nem látszik rajta itt sem ez a jellegű szorongás.
Boltban is előfordul, hogy a pénztáros néni szól hozzá, és fej lehajt, szemkontaktus elveszít és nem válaszol.
Nagyon jó kisgyerek volt, keveset kellett rászólni (szinte soha), de ahogy kezdett kinyílni, ha kicsit erélyesebben rászólunk egyből sírni kezd. Ezt az óvónők is említették.
Ez amúgy teljesen véletlenszerű, van amikor rászólok és kinevet, van amikor egy kisebb dolgot ha megemlítek neki, sírva fakad.
Éjszakánként sűrűn felkel (2-4x), anyukáját keresi. Egy simi és alszik tovább.
Kinőhető ez Ön szerint, vagy keressünk egy pszichológust?
Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Dániel!
Valószínűleg sokat fog oldódni ez a szorongás a következő években, ha ilyen helyzetekben nem leszidják/megszégyenítik, hanem biztatják, bátorítják, vagy egyszerűen „természetesen” kezelik. látható, hogy oldott tud lenni ismerősökkel, vajon az óvónénivel 2 év után miért nem? A pedagógusoknak nagy tapasztalata van a zárkózottabb gyerekekkel, jó, ha van infónk arról, napközben hogyan viselkedik a gyermekünk.
Én azt gondolom, korai lenne ezekkel a tünetekkel pszichológushoz vinni. Ám Önök, mint szülők kérhetnek egy konzultációt a gyermekkel kapcsolatban. A szakember anamnézisfelvétellel, irányított kérdezéssel és beszélgetéssel szépen fel tudja mérni, hogy az életkori sajátossághoz képest túlzott-e ez a szorongás, szükséges-e megsegítés.
Üdvözlettel: Márta
Jó napot.
Kisfiam 3 éves ,most kezdte az ovit, nagyon jó kedvű szerethető kisfiú itthon,
Amit mondok neki megismetli szavakat, néhány szót mondd magától is,de osszetetten nem beszél.
Oviban egy szót sem mondd,illetve magatartási problémák is vannak oviban .
Nem érdekli semmi csak a játék,ellenben itthon bújik puszil minket,magától megy pisilni.
Oviban nem hajlandó szót fogadni ,minél hamarabb beakar menni játszani.annyira játszik sokszor a nevere sem figyel,itthon viszont igen.
Eddig nem nagyon voltunk közösségben, ahol gyerekek lettek volna.
Mindenre ellenkezik az oviban,itthon ügyesen elvegez mindent ,de osszetetten nem akar beszélni,csak ismételget,illetve pár éneket tud elejétől a végéig de azt is csak akkor amikor kedve van.
Mi lehet a probléma?
Köszönöm előre is a válaszát.
Kedves Édesanya!
A közösségbe kerülés minden gyermek életében nagy változás. Vannak gyerekek, akik könnyen és gyorsan tudnak alkalmazkodni, és vannak, akiknek több idő, esetleg segítség is kell. Ha gyermek otthon ügyes, szófogadó, akkor nagy baj nem lehet, valószínűleg a sok inger, a nagy zaj zavarja össze, aminek következtében mutatja a másfajta viselkedéses jegyeket. Sok múlik a közösségen, az óvónénik segítő hozzáállásán is, milyen gyorsan szokja meg a gyermek az új közeget. Ha a nehézségek nem oldódnak, érdemes a pedagógiai szakszolgálatnál vagy magánúton egy pszichológiai konzultáción részt venni, hogy kiderítsék, mi okozza a lassabb alkalmazkodást, illetve hogyan tudná könnyebben feldolgozni az őt érő rengeteg ingert.
Üdvözlettel: Márta
Jó estét,a kis fijam 4 éves de a beszédjéröl lenne szó,tud számolni 1-10 ig,tudja a színeket az ennivalót amit szeretne enni vagy inni de kérdezősködni még nem indult be vagy kisebb mondatokat mondana,az oviban nagyon szeret lenni,játszik,barátkozik hamar,játszótéren is,vagy ha doctor hoz megyünk kérdezik válaszol szavakban,de mondatokat még nem mond,mit tehetnénk ebben az esetben?
Köszönöm a válaszát!
Üdvözlöm!
A beszédfejlődést sok tényező befolyásolja. Pszichológusra abban az esetben van szükség, ha a háttérben pszichés tényező, pl. szorongás valószínűsíthető. Én javaslom, hogy keressék fel a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálatot vagy egy logopédust, akik feltérképezik a lehetséges okokat és terápiásan beindítják a beszédfejlődést, illetve kezelik az elmaradást mutató területeket. Ehhez a gyermek vizsgálata és egy részletes anamnézisfelvétel szükséges a szülővel. Minden jót! Márta
Kedves Doktornö,
egy 2,5 eves kislany edesanyja vagyok. Kislanyom ketnyelvü, otthon magyarul es az apja anyanyelvet is gyönyörüen beszeli, felszabadult sokat jatszunk festunk mozgunk együtt. most nagy tema a szobatisztasag, ami otthon mar kitünöen megy. A hasonlo koru gyerekek tarsasagat viszonylag ritkan keresi, de a felnöttekkel szivesen kommunikal.
Külföldön elünk es ket eves koraban, szeptemberben kezdtük a bölcsödet. A bölcsödeben egy harmadik nyelven kommunikalnak vele. A beszoktatas nehez volt, de hat het utan elfoagdta az ovoneniket es dajkakat. A gyerekeket figyeli es szivesen ül mellettük de nem kapcsolodik be a közös tevekenysegekbe, csak ha az ovonök biztatjak. Elkezdett a harmadik nyelven is beszelni, annyit mondogatott mar hogy igen-nem es szemmel lathatoan erti, a fö kulcsszavakat, otthon mar mondogatta is öket nekünk.
Az elmult hetekben gondok voltak otthon, elhunyt a nagymama, es nekem is voltak komoly egeszsegügyi gondjaim. Körülbelül ket-harom hete a kislanyom egyaltalan nem szolal meg a bölcsödeben, felrehuzodik, meg szemkontaktust sem vesz fel. Velünk sem akar beszelni es ezt a szorongast kivetiti szinte minden tevekenysegre ahol idegenek vannak. Otthon tovabbra is vidam, de idegen környezetben egyre jobban begubozik. Neha mondom neki, hogy gyere köszönünk es megyünk, mire annyit mond, hogy mama-mama.
Az ovonök komolyan veszi ka helyzetet de latom hogy nem nagyon tudnak mit kezdeni a gyermekkel. Engem borzasztoan megremitett a szelektiv mutizmus lehetösege. Most keresünk magyarul beszelö pszichologust aki tudna nekünk valamilyen modon segiteni. De minden velemenyt es tanacsot köszönettel fogadok ebben a helyzetben!
Üdvözlettel
Kedves aggódó Édesanya!
Köszönöm részletes levelét! Szeretném megnyugtatni, hogy ez az állapot valószínűleg átmeneti a kislánynál. Nagyon picike még, és valószínűleg érzékenyebben reagál a veszteségre, és az Ön nehézségeire. Első körben azt gondolom, játékosan, fejből mondott mesével lehetne picit oldani a szorongását. Bele lehet vinni a saját veszteségüket, betegségüket egy kis maci történetébe, és lehet rá megoldást kínálni játékosan vagy öleléssel. És nyilván olyan dolgok is vannak, amikor az idő segít. Nem kell beszélni feltétlenül, lehet mutogatni is, illetve a zene, az ölelés, rajzolás is segíthet. Jó szívvel ajánlom a kortárs meséket is: pl. Bartos Erika: Az elmúlás c. könyvét. Sok rajz és kevés szöveg van benne. Ezekkel mind oldható a szorongás.
Az mindenképp jó, ha tudja Önöket ebben segíteni egy gyermekpszichológus is. Nekem az a tapasztalatom ennél a korosztálynál, hogy inkább a szülőnek kell megtanulni megnyugodni, és kezelni a saját érzéseit, szorongásait – ez egy modell a gyermek számára. Erős radarjukkal azonnal érzik, ha jól, de azt is ha nem jól van a szülő, főleg az édesanya, – tüneteikkel sokszor ezt tükrözik vissza.
Minden jót kívánok: Márta
Tisztelt Doktornő,
A kislányunk 4 éves, korának megfelelő értelemmel rendelkezik és egészséges.
Anya és Apa is zárkózott volt gyerekként ( Apa még most felnőttként is nehezen nyílik meg )
A mi ( szülei ) és a testvére ( 2 éves ) társaságában teljesen felszabadultan viselkedik.
Azonban ha rajtunk kívül bárki más bejön a képbe, egyszerűen elnémul.
Sűrűbben látott rokonok, barátok esetében ez a némaság 0,5 – 1 óra után megszűnik de idegenekkel egyáltalán nem hajlandó kommunikálni a jelenlétünkben sem.
Az óvodában az óvónőkkel szintén nem kommunikál de a csoporttársaival igen, vannak barátnői is az oviban de mi szülőként ebből semmit nem érzékelünk mert ha megyünk érte és meglát minket teljesen elnémul és ” megkomolyodik” majd amíg haza nem érünk csendben van vagy énekel de kérdéseinkre nem válaszol.
Ha az utcán találkozik egy ovistársával aki láthatóan örül neki ő egyszerűen lehajtja a fejét és amíg látótávolságon belül van úgy is marad.
A nagymamájával is játszik, beszélget kivéve ha mi is ottvagyunk mert akkor nem hajlandó csak nagyon visszafogottan.
Mi lehet annak az oka, hogy teljesen máshogy viselkedik amikor nem látja más vagy amikor mi nem látjuk ?
Köszönöm ha elolvasta és válaszol 🙂
Kedves Szülők!
Rejtélyes kis szégyenlősségnek tűnik a dolog.. Arról nem írtak, hogy korábban is ilyen volt-e, mert az fontos lehet, hogy mindig is ilyen volt, vagy nemrég lett zárkózottabb. Azt gondolom, ha ez egy „családi vonás” is, akkor természetesen a tanult minták és az öröklött hajlam között ott lehet a szorongás. Amíg ez nem okoz gondot a mindennapokban, nagyon nem foglalkoznék vele, ha egyébként felszabadult. Nyilván, ahogy egyre nagyobb lesz, az óvodában is lesznek elvárások, de akkor sem erőltetném, ezért soha nem büntetném! Óvatosan és fokozatosan lehet egy szociális tréninget felépíteni, először +1 majd max. +5 fővel. Ha van erre lehetőség valahol idővel gyerekjógára vagy lovaglásra elvinném, sokat nyithat rajta! Az is előfordulhat azonban, hogy csendesebb marad, akkor is biztatni, bátorítani és támogatni kell, úgy ahogy eddig tették és biztosítani számára a sikerélményeket! Minden jót kívánok: Márta
Jó napot kívánok!
Az én fiam 20 éves lett időközben… az eltelt 15 évben semmilyen valós segítséget nem kaptunk. Mivel tanulási nehezsehei nem voltak, gyakorlatilag „nem tudták a szakemberek, mit csináljanak vele”, illetve a pszichológiai szakszolgalatnal azt is megkaptuk, hogy „anyuka azt sem tudja, miért vannak itt, nem akarja a gyereket a nevelési tanácsadója vinni”. A nevelési tanácsadóba 1 évet jártunk, onnan iranyitottak a pszichológiai szakszolgalathoz, ahova újabb egy év várakozás után jutottunk el. Hát ilyen és ehhez hasonló „kezelesek” hatására ott tartunk, hogy lassan 20 éves a fiam és semmi nem javult, sőt. Jó pár éve nem tudom kézen fogni és elvinni egy pszichológushoz sem. Nem részletezném, miken mentünk át, de a lényeg, hogy sajnos már semmi reményt nem látok, azt viszont igen, hogy a helyzet egyre rosszabb. Egy helyes, okos, ertelmes 20 éves fiatalember, akinek semmilyen társas kapcsolatai nincsenek.
Ön szerint lehet itt még tenn8 bármit, én tudok bármit is tenni? Minden reményem elvesztettem. Köszönöm.
Kedves Édesanya!
Elhiszem, hogy nagyon elkeseredett és reménytelennek tűnik a helyzet. Mivel fia állapotát nem részletezi, nem tudom, milyen problémái vannak, így nehéz tanácsot is adni.. azt viszont gondolom, hogy remény mindig van, nem szabad feladni, addig kell menni, míg megoldást nem találnak. Viszont azt is hiszem, hogy ha fia/Ön csalódott a pszichológiai megsegítésekben, akkor lehet ezt a vonalat pihentetni kellene kicsit, és inkább valami mást próbálni. Biztosan ebből is több van már, amit próbáltak. Ha gondolja, írjon magukról privátban, és akkor meglátjuk, mit ajánlhatok. Üdvözlettel: Márta