Sok gyermek szorong, de nem mindegy milyen mértékben, és hogyan tudja azt kezelni. Szülőként nagy a nyomás rajtunk, hisz azt szeretnénk, ha gyermekünk jól boldogulna az óvodában, iskolában, a mindennapokban. Sokszor észrevesszük azonban, hogy valami bántja, kudarc érte, vagy fél valamitől, és szeretnénk segíteni neki. Hogyan lehet jól segíteni, ha a gyerek szorong? – Pszichológus szakember tanácsai.

Honnan tudhatom, hogy szorong a gyerekem?

Az első és legfontosabb a szorongás jeleinek felismerése. A gyermekkorban jelentkező szorongás sokféle alakot ölthet. A legismertebb tünetek: a hányinger, hasfájás, szájszárazság, kipirulás, körömrágás, hideg-nyirkos kezek, bátortalanság, félelem az egyedülléttől, az egyedül elalvástól, könnyen elsírja magát. További tünetekről részletesebben itt olvashatsz.

 

Milyen jelekre figyelhetsz még?

  • 5 perccel később érsz a suliba a gyermekedért. Ő teljesen kétségbe van már esve, azt hitte, valami baj történt, azért nem értél oda időben. – Nagyon gyakori pl. a szeparációs szorongással küzdő gyermekeknél, hogy attól félnek, hogy a szülőkkel távollétükben valami rossz fog történni.
  • Vendégek vannak nálatok, de a gyermeked bezárkózik a szobájába, nem akar ismerkedni, vagy pedig bebújik a hátad mögé, még köszönni sem akar. – Ilyenkor sok szülő szégyenkezik, mert neveletlennek tűnhet a gyermeke, holott társas helyzetben jelentkező szorongásról lehet szó. Nem érdemes megbüntetni, megszólni érte. Nem direkt csinálja, nem a szülőt akarja lejáratni, egyszerűen „retteg” ezektől a helyzetektől.
  • Számolgat dolgokat, ismételget bizonyos tevékenységeket. – Ezek az ismétlődő tevékenységek megnyugtathatják. Úgy gondolhatja, hogy ha a csíkra lép a járdán, akkor biztos valami rossz fog történni. Ez a kényszerbetegség tünete is lehet. Érdemes rá figyelni.
  • Nem lehet egyszerű magyarázatokkal megnyugtatni, mindig újabb és újabb kérdéseket tesz fel. – Már egy órát beszélgettetek valamilyen őt foglalkoztató témáról, de még mindig nem nyugodott meg, még mindig aggódik valamin. Ha szorong a gyerek, beszűkül a gondolkodása, és nem lehet ész érvekkel meggyőzni, megnyugtatni.

 

Mire figyeljen a pedagógus?

Ha a gyerek szorong, előbb-utóbb a többi gyermek is észreveszi. Aki más mint a többi, azt pedig sajnos sok esetben kikezdik, csúfolják, kiközösítik, mellyel egy ördögi kör veszi kezdetét.

Nagyon fontos az ilyen esetekben, hogy a pedagógus is felismerje: a gyerek szorong, és pedagógia eszközeivel ne hagyja a gyermeket a peremre sodródni, illetve ott maradni.

A szorongó gyermek általában jó gyerek. Nem kiabál, szót fogad, jól nevelt, viszonylag jó tanuló. Nincs vele gond, ezért a pedagógusok nagyon ritkán küldik az iskolapszichológushoz. Talán könnyebben is tudják kezelni, mint a magatartási problémákkal küzdő, nehezen kezelhető tanulókat. A szorongást azonban komolyan kell venni. Bizonyos mértékig természetes, de amikor már hatással van a gyermek általános közérzetére, iskolai teljesítményére, társas viselkedésére ugyanúgy foglalkozni kell vele, mint más problémával.

Ilyenkor ne halogassuk a szülővel, és más pedagógusokkal való konzultációt. Beszéljük át, hogy ők is tapasztalnak-e hasonló tüneteket. És ha igen, kérjük együtt pszichológus segítségét.

 

Ha szorong a gyerek, hogyan kezeljük szülőként, pedagógusként?

A szorongás lehet eseti, csak bizonyos helyzetekben (pl. dolgozatírás előtt) jelentkező, de akár általános (a mindennapokra, mindenre kiterjedő: mindig feszült, nyugtalan, rossz érzése van, negatív gondolatok gyötrik) is. Azt gondolhatjuk, hogy könnyebb dolgunk van, ha csak bizonyos dolgokra koncentrálódik. Pedig a szorongás kezelése általános elvek szerint történik. Ezeket a szempontokat Peg Rosen munkája alapján vegyük most sorra:

  1. Hallgassuk meg! – A szorongás kezelésének első lépcsője, hogy a gyermek megtanulja megfogalmazni a gondolatait, érzéseit. Ha ezeket belé fojtjuk, akkor magára marad az aggodalmaival, mely tovább rontja a helyzetet, és testi tüneteket (pl. pszichoszomatikus betegségek) eredményezhet.
  2. Vegyük komolyan a félelmeit!Nem segít, ha azt mondjuk neki, hogy „Ez butaság!”, „Ez hülyeség!”. Az sem jó, ha túlreagáljuk a hallottakat, nem szabad a gyermekre áttenni a saját félelmeinket (bár ha valamivel mi sem tudunk megküzdeni, tudat alatt mintát nyújtunk a gyermekünknek a problémamegoldásról).
  3. Ismételjük meg, foglaljuk össze neki, amit elmondott: „Akkor ha jól értem, attól félsz, hogy valami rossz fog velünk történni, amíg távol vagyunk.” vagy „Tehát az az aggodalmad, hogy mi lesz, ha valamit nem tudsz, és rossz jegyet kapsz.”. Ezzel segítünk neki folytatni a mondanivalóját, és kicsit kívülről szemlélni a problémát.
  4. Közvetítsük felé, hogy hiszünk benne, képesnek tartjuk arra, hogy a félelmeit legyőzze. – Fontos a gyermek számára, hogy mi mit gondolunk róla. Ha azt látja rajtunk, hogy „tutyimutyinak” tartjuk, elkeseredik,az önbizalma csökken. De ha érzi, hogy hiszünk benne, mellette állunk, és szeretjük így is, akkor bátorságot meríthet, és jobban fog próbálkozni.
  5. Kérdezzük meg tőle, szerinte mi segítene! – Ötleteljünk együtt. Keressünk hasonló helyzeteket, akkor mi segített. Gyűjtsünk a helyzetekre „B és C-variációt” is!
  6. Határozzunk meg apró lépéseket a cél eléréséig! És jutalmazzuk meg minden kis lépésnél! – A jutalom lehet szóbeli bátorítás, biztatás, sok-sok türelem, a „Látom, mennyire dolgozol azon, hogy sikerüljön!” kijelentések, dicséret és az elfogadó, támogató szeretet is. Ha ezeket nem érzi a háta mögött a gyermek, sokkal nehezebb dolga lesz.

 

Mi van, ha nem sikerül?

Beszéljünk a gyermekkel arról, hogy nem biztos, hogy elsőre vagy mindig sikerülni fog a szorongás leküzdése. Ez is része azonban a fejlődésnek. Néha megakad az ember, aztán újra próbálkozik. Előbb-utóbb neki is sikerülni fog!

Bízzunk benne, hogy ő is bízhasson magában!

Éreztessük és tudassuk vele, hogy nagyon büszkék vagyunk rá! Ha sikerült legyőznie egyik-másik félelmét, és meg mert tenni valamit, amit addig nem, bátorítsuk, hogy a többi is menni fog. Nem baj, ha néha fél, hisz ez természetes, mindenki szokott félni, szorongani. De ez elmúlik. Ne hagyja, hogy legyőzze és megkösse őt a szorongás.

 

Ha túlzottan szorong a gyerek – különleges bánásmódot igényel

Sokszor tehetetlennek érezzük magunkat, ha szorong a gyerek. Már annyiszor próbáltuk megnyugtatni, elmagyarázni neki, hogy nem kell félni, nincs semmi baj. Mégsem használt, újra és újra jön az aggodalmaival, kétségeivel. Szülőként és pedagógusként is el kell fogadnunk, hogy a szorongó gyermekkel kicsit máshogyan kell bánni, mint az átlagos gyermekekkel.

Különleges bánásmódot igényelnek, sok türelmet és másfajta módszereket, eszközöket. 

Igen ám, de a pedagógusok nagy része joggal mondhatja, hogy ő erre nincs felkészítve, ez pszichológus dolga. Igen, fontos, hogy ezek a gyermekek is eljussanak a pszichológushoz, ám nekik a mindennapokban is sok segítségre van szükségük. Otthon is szükség lehet például a relaxációs gyakorlatok napi szintű gyakorlására, ugyanakkor nagyon fontos a pedagógusok támogató hozzáállása is!

(A különleges bánásmódról itt részletesebben írok a pedagógusok számára.)

A szorongásos roham nem hiszti!

Sokan összetévesztik a szorongás miatt adott reakciókat, a gyermek viselkedését a hisztivel. Azt hiszik, csak nem akar valamit megtenni, azért sír, szinte hisztizik. Persze ez nem ilyen egyszerű. A hisztinél a gyermek hamarabb megnyugszik, szinte azonnal ha elérte, amit akart, míg szorongás esetén sokkal nehezebben nyugtatható.

Ha nem figyelünk rájuk oda, és nem segítünk nekik a szorongásuk oldásában, könnyen „beteggé” válhatnak (a szorongás sok esetben testi tünetbe fordul át), vagy pedig folyamatosan alulteljesíthetnek. Az alulteljesítés azt jelenti, hogy képességei alapján elvárható egy teljesítmény, de az övéké hullámzó, vagy elmarad ettől a szinttől.

Érdemes kideríteni, mi okozza náluk ezt a fokozott mértékű szorongást, és szükség esetén pszichológus szakemberhez fordulni. Ne hagyjuk, hogy a gyermek szorongjon. Segítsünk neki!

Ti hogyan győztétek le a nagyfokú szorongást? Mi segített? – meséld el kommentben, hátha másoknak is tudsz vele segíteni… köszönjük!

Ez is érdekelhet:

Hogyan kezeljük gyermekünk szorongásos rohamát?

Szorongásoldás tippek gyermekeknek – Hogyan oldjam gyermekem szorongását?

Hatékony szorongásoldás gyermekkorban – ingyenes e-könyv

 

Ha tetszett a cikk, lájkold a facebook-oldalamat, így biztosan nem maradsz le semmi érdekesről!

 

fotók: pixabay.com

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg ismerőseiddel! Köszönöm!