Egészségnap alkalmából hívtak meg egy vidéki óvodába előadást tartani, és a szülőkkel beszélgetni a gyermekek általános lelki állapotáról. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen a gyermekek lelki egészsége ugyanolyan fontos kellene, hogy legyen, mint a testi. Mire figyeljünk oda szülőként? Hogyan érhető el a lelki egészség gyermekkorban? Hogyan neveljünk lelkileg egészséges gyermekeket? – Ezeket tanácsolja a tanácsadó szakpszichológus.

 

Egyre jobban kezd bekerülni a köztudatba, hogy a test és lélek hat egymásra, lelki és fizikai állapotunk függ egymástól. A lelki egészségvédelmet pedig már gyermekkorban el kell kezdeni. S mivel a gyermek még nem tudja, hogyan is tegye mindezt, a szülőket igyekszem hasznos és fontos ismeretekkel ellátni.

Vegyük sorra, mely tevékenységek, szokások egészségesek lelkileg és melyek NEM az óvodáskorú gyermekeknél!

A rossz szokások, nem megfelelő életmód vagy napirend megváltoztatásával nagyon sokat tehetünk gyermekeink lelki egészségéért!

 

Mi NEM egészséges lelkileg óvodáskorban?

Számos olyan dolgot csinálhat egy gyermek nap mint nap, ami lelki és szellemi egészsége szempontjából hosszútávon nem tesz jót neki.

A leggyakoribbak a következők:

  • A túlzásba vitt tévézés (napi több óra) – 2 éves korig nincs szüksége a gyermeknek tévére! Ezt sokan nem tudják, és bekapcsolják a készüléket a csecsemőnek, mert „annyira figyeli”. Persze, a villogó vizuális ingerek és a sok hang felkelti a figyelmét, de amikor már túl sok, de nem ér véget, zaklatottá, túlzottan izgatottá válik, nehezebben nyugszik meg utána. 3 éves korban a napi 10-20 perc rajzfilm nézés, 6 éves korban 30-40 perc elegendő lenne.
  • A nem életkorának megfelelő tartalmak – A sok reklám, a szülők által nézett felnőtt tévéműsorok, híradók a gyermek számára emészthetetlenek. Rengeteg olyasmit hallhat, amit nem ért. Ijesztő képek pedig akár rémálmokként is kísérthetik!
  • Számítógépes, tabletes, okostelefonos (napi több óra) játék – Ma már rengeteg szuper oktató és fejlesztő játék, program érhető el. De azt tudjuk-e, hogy 2 éves koráig ne adjunk okostelefont, tabletet a gyermek kezébe? 3 évesen napi 10 perc digitális játék lenne a fejlesztő, később is csak max. 20-30 perc. A további idő felpörgeti a gyermek agyát, pulzusát. Nehezen tud utána lenyugodni és unatkozni fog az „egyszerű” játékok mellett. A függőség pedig már akár 2 éveseknél is kialakulhat!

 

Mi lehet még lelkileg káros gyermekünkre?

  • Túl sok különóra, foglalkozás – Az óvodáskorú gyermekek lételeme a szabad játék, és a sok kötetlen mozgás. Az edzéseken, különórákon hiába játékos a foglalkozás, ha túl sok ilyenen vesz részt, beszabályozzák, túl hamar „betörik”, állandóan viselkednie, alkalmazkodnia kell. Járjon egyre-kettőre nyugodtan, de biztosítsunk neki elegendő szabadidőt is!
  • Túl sok csokoládé, édesség, kóla, cukros üdítők – A nem megfelelő táplálkozás hat a gyermekek viselkedésére is. A túl sok kakaó, csokoládé, fekete tea, kóla, energiaitalok felpörgeti a szívüket, zaklatottabbak, nyugtalanabbak lehetnek tőle. Ezáltal többet lehetnek büntetésben, kevesebb sikerélmény érheti őket, vagy szorongást élhetnek át. Érdemes tehát lelki szempontból is figyelni a táplálkozásra.
  • Kevés szeretet, gondoskodás, figyelem a szülő részéről – Ha egy gyermek azt érzi, hogy őt nem szeretik, vagy vele nem foglalkoznak, előbb-utóbb jelzi azt. Van olyan gyermek, aki inkább magába fordul, szomorú, szorongó vagy depressziós lesz, mások agresszívvá válnak. Az érzelmileg elhanyagolt gyermekek sajnos nem kapnak elég figyelmet, pedig ez legalább annyira veszélyes, mint a testi elhanyagolás. „Csak” ebben az esetben évekkel később, vagy felnőttkorára lesz (lelki) beteg a gyermek..
  • Büntetés – A gyermekek dicsérettel, szeretettel, elfogadással sokkal jobban motiválhatóak, kezelhetőek, mint büntetéssel. A sok büntetés szorongást vagy agressziót szül, és sokszor a gyermek nem is érti, mit nem csinált jól. Nem érti, miért kell bemenni a szobába gondolkodni, nem érti, miért kiabálnak vele. És nem tudja, mit csináljon másként, hogyan kell jól viselkedni.

 

Mit okozhatnak a lelkileg nem egészséges tevékenységek, hatások kisgyermekkorban?

A pedagógiai szakszolgálatban olyan sok figyelem- és magatartásproblémás gyermekkel találkoztam, amit már nem lehet a genetika számlájára írni. Sajnos a kisgyermekek a rengeteg vizuális és hanginger, valamint a mozgáshiány hatására túlpörögnek, szociálisan nehezebben kezelhetővé válnak. Ez megnehezíti a mindennapjaikat otthon és az óvodában egyaránt. S emiatt iskolaéretlenek is lehetnek. (Az iskolaérettségről bővebben itt olvashatsz!)

A napi több órát tévéző, vagy tabletező gyermek ingerültebb, nyugtalanabb, nehezebben megnyugtatható, mint társaik. Rövidebb ideig lehet őket lekötni és minden UNALMAS a számukra. Nehéz is felvenni a versenyt azzal az ingeráradattal és jutalmazási rendszerrel, amit a számítógépes játékok, alkalmazások nyújtanak a gyermekek számára!

Tudnunk kell azonban, hogy bármennyire is fejlesztik ezek a játékok például a gyermek képi ingerfeldolgozását, reakcióidejét, használatuk hosszú távon és nagy mennyiségben a gyermek életét megnehezíti. Szociális kapcsolatteremtő és alkalmazkodási, vagy kommunikációs készsége, szövegértése (mely az iskolai tanulás alapja) nem fejlődik úgy, mint társaié. És talán kevesen tudják, hogy ezek a játékok, videók, digitális eszközök már egész kisgyermekkorban függőséget okozhatnak!

Nem is beszélve az internet veszélyeiről! Rengeteg pop-up reklámmal, kéretlen tartalommal találkoznak, ami nem életkoruknak megfelelő, és még ki is zökkenti őket az elmélyült játékból. Ez frusztrációt, szorongást okozhat, mely később agresszív magatartásban nyilvánulhat meg! Gondoljunk csak arra, mikor megkérjük a gyermeket, hogy most már kapcsolja ki a gépet…

Az óvodai beszélgetés során a szülők is problémaként nevezték meg, hogy „nem bírnak” a 2-3-4 éves gyermekükkel. Kérdem én akkor, mi lesz itt kamaszkorban?! Gondoljuk csak végig, ha egy óvodás gyermeket nem tudunk kezelni, ha hagyjuk, hogy ő irányítson, és minden úgy legyen, ahogy ő akarja, mert különben hiszti van… mi lesz kamaszkorában? – Tehát a nem megfelelő, testileg-lelkileg nem egészséges tevékenységek, a szülő-gyermek kapcsolatra is hatással vannak!

Emellett egyre gyakoribb a korán jelentkező, elhúzódó, túlzott mértékű szorongás, az alvási nehézségek (elalvás zavara, éjszakai felébredés, korai ébredés, rémálmok), és a nem életkornak megfelelő fejlődés (beszéd, mozgás terén, később tanulási nehézségek jelentkezhetnek). Az elalvási nehézségek kezeléséhez tippeket itt olvashatsz.

 

Mire figyeljünk oda szülőként?

Néhány fontosabb szempontot sorolnék fel a gyermekek lelki egészségvédelme szempontjából:

  • Legyünk következetesek! – A gyermek mindig próbálkozik, feszegeti a határokat. Próbálgatja a szüleit, meddig mehet el. Nekünk szülőknek az a feladatunk, hogy alapelveink mentén következetesen álljunk gyermekeinkhez. Nem könnyű dolog! Sőt! De ha sikerül, a gyermek is kevésbé fog próbálkozni, mert tudja, hogy mihez igazodjon. Ne hagyjuk magunkat, mert akkor mindig el fogja érni, amit akar..
  • Jelöljük ki világosan a határokat és tartassuk is be azokat! – Így tudni fogja a gyermek, hogy mihez igazodjon. Ez pedig érzelmi biztonságot fog nyújtani a számára.
  • Kevesebb tévézés – Napi fél óra mese, videó bőven elegendő egy ovisnak. Kijelölhetünk tévé-mentes napokat is. Ilyenkor társasozzunk, olvassunk mesét helyette. Legyünk gyermekünkkel, mert ez az időszak nem fog visszatérni. Ám a befektetett idő, energia és szeretet megalapozza a kamaszkori és a felnőttkori szülő-gyermek kapcsolatot. Szóval, megéri! (A tévénézés és a meseolvasás összehasonlításáról itt már írtam korábban.)
  • Hetente egyszer legyen számítógépes játék – Mondjuk hétvégén fél óra. A többi napon játsszon, mozogjon, társasozzunk, fessünk, beszélgessünk, hallgassunk zenét, hangoskönyvet!
  • Óvjuk meg a nem életkorának megfelelő tartalomtól! – közösségi oldalak, reklámok, felnőtt tévéműsorok, híradó nem óvodás gyermeknek való! Gyermekükkel együtt alvó szülők esetén fontos, hogy házaséletüket ne a közös szobában éljék. A gyermek nem alszik olyan mélyen, mint hisszük..

 

Hogyan alapozzuk meg a lelki egészséget kisgyermekkorban?

Lelkileg mi egészséges gyermekkorban? Mire van szüksége a gyermeknek a boldog, kiegyensúlyozott gyermekkorhoz? A válasz egyszerű: szerető, elfogadó, támogató szülőkre, és életkori sajátosságaihoz igazodó ingerekre, környezetre.

Óvodáskorban a gyermekek nagyon nyitottak és érdeklődőek, de a legfontosabb számukra a SZÜLŐ ebben az életkorban. Ha később mesél majd a gyermekkoráról, azok az élmények maradnak meg, melyeket anyával-apával átélt. A közös kirándulások, társasozások, az együttes élmények! Vagy ezek hiányában a magány és elhagyatottság érzése: „velem nem játszott senki sem!„.

Emellett foglaljuk össze, hogy mik azok a tevékenységek, melyek nagyon jól esnek a gyermeknek és hasznosak is a lelki egészség szempontjából?

  • mesék (életkorának megfelelők!) – olvasva, mondva, hallgatva, eljátszva, lerajzolva
  • napi több órányi szabad játék – irányított és szabad játék, egyedül és mással való játéktevékenység
  • napi több órányi kötetlen mozgás – nem edzések, különórák! hanem szabad mozgás, felfedezés. Legyen tere, ideje a mozgásnak. Fiúknál még iskoláskorban is elhagyhatatlan!
  • hintázás, fára mászás, homokozás, gyurmázás, bújócskázás, fogócskázás, biciklizés, évszakos kincsek gyűjtése
  • testi kontaktus: ölelés, ringatás, mondókák, dalok
  • kézműveskedés, alkotás – Az ovis gyerekek imádnak a felnőttek segítségével alkotni valamit szépet. Ezzel fejleszthetjük esztétikai érzéküket, kézügyességüket, kreativitásukat, képzelőerejüket.
  • nevetés – a felhőtlen, boldog gyermek mosolyog, nevet, kacag, énekel, ugrabugrál.
  • társas kapcsolatok elősegítése, ápolása

 

Védjük gyermekünk lelki egészségét!

A hozzám forduló szülőkkel a gyermekek anamnézise mellett, mindig átbeszéljük az aktuális szokásokat, napirendet. Nem is gondolnánk, hogy az életmódnak mekkora jelentősége tud lenni a gyermekek viselkedése szempontjából.

Nem csak vitaminokra, hanem lelki táplálékra is szüksége van a gyermeknek!

Vannak olyan szokások és tevékenységek, melyek nem megfelelő vagy túlzott használata, űzése nem tesz jót a gyermekek lelki fejlődésének. Ezt a szempontot érdemes figyelembe venni, ha az szeretnénk, hogy gyermekünk lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott legyen, és helyt álljon az óvodában, iskolában.

Amikor a gyermek jelez, problémája arra hívja fel a figyelmet, hogy átgondoljuk, min lehet vagy min kell változtatni. Hisz most már tudjuk, hogy a lelki egészség védelme gyermekkorban ugyanolyan fontos, mint a testi!

 

Neked milyen nehézségeid voltak, vannak óvodáskorú gyermekeddel? Változtattatok valamilyen szokáson a megoldás érdekében? Írd meg kommentben!

 

fotó: pixabay.com

Ha hasznosnak találtad a bejegyzést, oszd meg ismerőseiddel! Köszönöm!